#alapítványi iskola megszüntetés

Közoktatás Unyatyinszki György

Államosítás sorsára juthatnak a magániskolák

2015-ben indult meg nagyobb sebességgel a szakiskolai képzésben a magániskolák kiszorítása. Könnyen lehet, hogy a következő tanévre sokaknak az épületüket és a felszerelésüket is az államnak kellene ingyen beszolgáltatni.

Közoktatás Eduline

Több száz hátrányos helyzetű és fogyatékos diák kerülhet utcára

1200 hátrányos helyzetű, fogyatékos, magatartászavaros gyerek oktatása került veszélybe, mivel több iskola is bezárhat. Budapest vezetése ugyanis felére csökkentené az alapítványi tanintézmények támogatását, ami azért is érdekes, mert egyrészt munkájukat kiválónak tartják, másrészt tudják, hogy ha kevesebb támogatást adnak, akkor azzal maguk okozzák a hátrányos helyzetű gyerekek utcára kerülését - írja a Hírszerző.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.